2011. január 2., vasárnap

Ukrán leveles - Ismét Anyum alkotott:)

Egy-két hete állt neki ennek a nyakéknek az Anyukám, de idő közben elfogyott a gyöngy, ezért váratott magára a befejezés. Ismét nagyon büszke vagyok Rá, nagyon-nagyon ügyes volt, de ezt Ti is látjátok. Gyöngyházfényű kása, és 34 AB-s swari felhasználásával készült, és remélhetőleg egy gyönyörű menyasszony éke lesz. Csak így tovább Nyuszikám, ha vége a vizsgaidőszakomnak újra fűzhetsz valamit, de akkor már én is beszállok:)


2010. december 13., hétfő

Sárga aventurine

Ezt a nyakláncot kerámia gyöngyökből és sárga aventurine ásványokból készítettem. Annyira tetszenek a színei, hogy csak nah!:) De sajnos nem tarthattam meg, mert az egyik ismerősömnek annyira tetszett, hogy végül neki adtam. Remélem úgy fogja szeretni, ahogy én.

2010. december 1., szerda

Crystal crowns


Anyukám keze munkáját dicséri ez a karkötő:) Nagyon büszke vagyok Rá. Nehezen lehetett rávenni, hogy fűzzön valamit, de miután elkezdte nagyon belejött. Nemsokára érkezik egy újabb ékszer amit Ő készített!

Minta: Janice Chatham

2010. november 24., szerda

Adventi kézműves vásár Székesfehérváron



Kedves Ismerőseim!

December 17-én és 22-én én is ott leszek a LITtLE WINTER ART MARKET téli vásáron Székesfehérváron. Várok mindenkit sok szeretettel. Lesz ott sok szép dolog, akár nézelődni is megéri kijönni! ...hát még vásárolni;)...

A rendezvény a Műhely Kávéházban (Ady Endre utca) lesz 11 órától késő estig.

Higgyétek el megéri eljönni:D

2010. november 16., kedd

Shehere karika

Végre, végre nekem is van! Nem túl bonyolult minta, inkább csak az elszántság hiányzott belőlem, de végül elkészült. Alkalomra készítettem kivételesen magamnak. Ezen a héten (csüt.,péntek) a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési Karán konferencia lesz ahol hostesskedni fogok, és az ünneplős ruhához kellett valami fekete, szép, de egyszerű ékszer. Hát ez lesz rajtam egyik nap, a másikat még nem tudom, de majd az is kiderül előbb-utóbb.


A karika készítése során megismerkedtem többek között Katival, ami nagyon boldoggá tesz, mert már mióta fűzök követem a munkásságát, de most találkoztunk először személyesen, és nagyon jó volt. (Örülök, hogy megismertelek, és remélem fűzünk még együtt!)


Minta: Trytobe

2010. november 14., vasárnap

Focilabda (egyből 2)

Tiszi Focilabda mintája alapján készítettem ajándékba, egy kedves ismerősöm kérésére. Remélem tetszeni fog a jövendőbeli tulajdonosoknak.

Köszönöm szépen a mintát!

2010. október 28., csütörtök

Serpentine

Zöld-fehér karkötő egy fradifan-nak. Remélem tetszeni fog neki.


A karkötő mintája itt található!


2010. október 21., csütörtök

Granada, Capricho és Csillagbogyó

Szerdán végre megcsináltam...Volt időm, lehetőségem, és még ami kell hozzá, hogy elkészíthessem életem első Granadáját... Jaj annyira tetszik:D Nagyon jó minta, egyszerű, nem túl hosszadalmas, és nagyon mutatós.



A Capricho pedig még szombaton lett kész, csak azóta nem volt túl sok időm blogolni, így azt most mutatom meg. A színe sajnos nem látszik jól a képen, de azt hiszem erre mondják, hogy Ciánkék. Nah de mindegy is, IMÁDOM ezt is. Gumicérnára fűztem, mert nekem ez úgy tetszik ha passzos. Ezért nem is használtam fel a minta szerinti szem igényt CSAK 308 szemet:D


Minta: Unicornio

A 3. ékszer amit mutatok Kriszta Csillagbogyójából készült nyaklánc. Tuti, hogy ebből is fog még készülni. (Amúgy amit az előző bejegyzésnél nem tudtam megmutatni Norita nyaklánca - ez alapján készült, csak fekete-ezüst színben)


Minta: Kriszta

Gyöngyös találkozó

Pénteken volt a negyedik gyöngyöstalálkozó, amit ismét Beánál tartottunk. Az előző alkalommal kaptam ezt a nyakláncot Beától, és megegyeztünk, hogy Ő cserébe egy brosst kér.

Nem mondta, hogy milyen szinűt, fomájút szeretne, úgyhogy hosszas gondolkodás után egy rózsakvarcos befoglalásos brosst készítettem Neki.

Aznap is tartottunk csereberét, amin én Nórit húztam. Sajnos már nem tudtam lefényképezni a nyakláncot előtte, úgyhogy azt csak akkor tudom megmutatni, ha Nóri lefényképezi nekem. Én pedig Beától kaptam egy gyönyörű Onix-bronz szettet.

Nagyon örültem neki, és remélem, hogy Bea és Nóri is olyan örömmel fogja viselni a brosst/nyakláncot, ahogy én. Köszönöm szépen, és nagyon jól éreztem magam ismét, már nagyon várom a következő alkalmat!

2010. október 4., hétfő

Marya

Évi mintája alapján készítettem a Marya medált.


Aztán sokszor láttam másoknál, hogy asszimetrikus ékszert csinálnak, és tetszett is, csak valahogy én nem tudtam magam rászánni, hogy ilyet csináljak, de mikor elkészült ez a medál, úgy éreztem, hogy most jött el az én időm.

Jah és persze a masni:D Hát azt is szerettem volna már belecsempészni egy ékszerbe, és most ez is sikerült, úgyhogy nagyon boldog vagyok, és imádom ezt a nyakláncot:D A nyaklánc fő színei a fekete és a szürke, illetve az ezüst.

2010. október 1., péntek

Újra Gréta

Egy kedves ismerősöm, Roland kért meg, hogy a Barátnőjének készítsem el ezt a medált. Egy kikötése volt, hogy pirosas legyen a fő szín. Feketén és ezen a bronzon gondolkoztunk, végül ezt a variációt választotta. Mikor a gyöngyök még fiolában voltak, kicsit féltem, mert a delica nem egészen az a bronz amit én akartam, de a tekla és a másik bronz csiszolt mellett egész máshogy érvényesül, és sokkal-sokkal jobb mint ahogy elképzeltem. Nah elég a szövegelésből, beszéljen inkább a kép:)

Jah és a minta természetesen ismét Kriszta Grétája volt.

2010. szeptember 23., csütörtök

Esküvői Szett III.


Könnyed nyaklánc és a többi kiegészítő, nagyon szép éke lehet egy kecses menyasszonynak! Gyöngyház fehér gyöngyből készült! Először csak nyakláncot akartam, de aztán annyira belejöttem, hogy nem tudtam abbahagyni:) Amúgy, ha a kis egységeket nézzük olyan, mintha szívecskék fűzére lenne:)

2010. szeptember 18., szombat

Esküvői nyakék II.

Swarik, gyöngyház fényű gyöngyök, organza... Mi kell még egy csodaszép esküvői ékszerhez?!:D


Kép alapján kezdtem el fűzni, de aztán kicsit megváltoztattam, mert a minta 12-es rivolihoz volt kitalálva, ez viszont 18-as. Sajnos a fénykép nem a legjobb, de a napfényben csakúgy ragyog:)

 
Blogger Templates MySpace 2.0 Layouts
Blog Backgrounds
MySpace Comments